5 hangszer, amiről még sosem hallottál

Milyen hangszerekre asszociálsz a klasszikus zenével kapcsolatban? Hegedű, cselló, zongora? Az Ön által ismert és gyakran észlelt hangszereken túl talán többször hallott már hipnotikus és kísérteties hangokat, mint gondolná, de nem tudta pontosan, hogy mire asszociáljon. Egészen mostanáig.

A következő hangszerek, bár ritkák, jelentős szerepet játszottak a műfaj fejlődésében, olyan egyedi hangzásokat, textúrákat és érzelmeket adva hozzá, amelyek hagyományos eszközökkel nem reprodukálhatók.

Üvegharmonika

Az üvegharmonika, amelyet nem más, mint Benjamin Franklin talált fel 1761-ben, egy olyan hangszer, amely éteri, túlvilági hangokat produkál. A hangszer egy sor különböző méretű, orsóra szerelt üvegtálból vagy pohárból áll. A zenész úgy játszik rajta, hogy a forgó üvegtálak peremét nedvesített ujjakkal megérinti, ami ahhoz a hanghoz hasonló hangokat produkál, mintha nedves ujjal dörzsölnénk a borospohár peremét.

Az üvegharmóniumot olyan zeneszerzők kedvelték, mint Wolfgang Amadeus Mozart és Ludwig van Beethoven. Mozart kifejezetten erre a hangszerre komponálta „Adagio in C üvegharmonikára, K. 356” című művét. A hangszer kísérteties hangszíne tökéletes választássá tette olyan darabokhoz, amelyek a titokzatosság vagy a melankólia érzését igyekeznek felidézni.

Érdekesség: Régen úgy tartották, hogy az üvegharmonika hátborzongató, szúrós hangjával megőrjíti a játékosokat és a hallgatókat egyaránt. Ez a mítosz, bár alaptalan, hozzájárul a hangszer misztikumához.

A Thermin

A theremin az egyik legrégebbi elektronikus hangszer, amelyet Léon Theremin orosz fizikus talált fel 1920-ban. A theremint az teszi egyedivé, hogy fizikai érintkezés nélkül játszható. A zenész a hangmagasságot és a hangerőt úgy szabályozza, hogy kezét két fémantenna közelében mozgatja – az egyik a hangmagasságot, a másik a hangerőt szabályozza.

Bár a theremint gyakran a tudományos-fantasztikus filmzenékkel hozzák összefüggésbe, a klasszikus zenében is helyet kapott. Olyan zeneszerzők, mint Edgard Varèse és Bohuslav Martinů írtak a thereminre, és használták annak hátborzongató hangját új zenei határok felfedezésére. Clara Rockmore, a hangszer egyik legkorábbi előadója, számos klasszikus darabot is játszott a thereminre, demonstrálva annak hangterjedelmét és kifejezési lehetőségeit.

Érdekesség: A theremin egyedi hangját gyakran használják természetfeletti dolgok ábrázolására a filmekben és a televízióban, ami hozzájárul a „túlvilági” hangszer hírnevéhez.

Ondes Martenot

A Maurice Martenot által 1928-ban feltalált Ondes Martenot egy másik korai elektronikus hangszer, amely tremolós, harsány hangjáról ismert. Működése az üreges csövek rezgési frekvenciájának változtatásával történik, amelyet az előadó egy billentyűzettel és egy szalaggal vezérel, amely a hangmagasság megváltoztatásához csúsztatható.

Az Ondes Martenot-t olyan zeneszerzők vették át, mint Olivier Messiaen, aki a Turangalîla-Symphonie című művében használta, és Arthur Honegger. A hangszer glissandók és mikrotónusok előállítására való képessége a zenekari hangzásvilágban megkülönböztető kifejezést ad neki.

Érdekesség: Jonny Greenwood, a Radiohead zenésze népszerűsítette az ondes Martenot-t a kortárs zenében, olyan számokban használta, mint a „How to Disappear Completely”.

A vilagio skála (víztelefon)

A víztelefon, amelyet Richard Waters talált fel az 1960-as évek végén, egy olyan akusztikus hangszer, amely furcsa, rezonáns hangokat produkál, amelyeket gyakran „túlvilági” vagy „földöntúli” hangokként jellemeznek. Egy rozsdamentes acél rezonátoros tálból áll, amelyben különböző hosszúságú sárgaréz rudak és egy kis mennyiségű víz található, amelyet az előadó vonóhúzással vagy kopogtatással manipulál.

Bár a víztelefont hagyományosan nem használják klasszikus kompozíciókban, a kortárs zenében és a filmzenében, különösen a horror és a suspense műfajokban helyet kapott. Egyedi hangját kísérleti klasszikus művekben is használják olyan zeneszerzők, akik nyugtalanító vagy titokzatos hangulatot szeretnének kelteni.

Érdekesség: A vízi telefon hangját gyakran a bálnák és más vízi élőlények kiáltásaival azonosítják, ezért a víz alatti vagy tengeri témájú kompozíciók kedvelt hangszere.

A kígyó

Ahogy a neve is mutatja, a kígyó egy kígyó alakú fúvós hangszer, amelyet a 16. század végén találtak fel. Technikailag a rézfúvósok családjába tartozik, bár fából készült és bőrrel borított. A kígyót eredetileg egyházi zene kísérésére használták, hogy a basszusgitárral támogassa az énekharmóniákat.

A kígyót olyan zeneszerzők használták klasszikus művekben, mint Beethoven és Mendelssohn. Bár a modern zenekarokban nagyrészt kiment a használatból, néha újraélesztik a történelmi zene előadásainál vagy olyan kortárs kompozíciókban, amelyek egyedi hangszínt keresnek.

Fun fact: Neve és megjelenése ellenére a szerpentine hangja inkább a tubáéra vagy a fagottéra hasonlít, bár visszafogottabb, lantosabb, lantosabb hangzású.

A bemutatott eszközök közül hányról hallottál eddig?

_____

Az Akordaj az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ program keretében, a Spotlight on Music projekt keretében létrehozott platform. A kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az ANPCDEFP nézeteit és véleményét. Ezekért sem az Európai Unió, sem az ANPCDEFP nem tehető felelőssé.