Miért használjuk ezeket a hangszereket az istentiszteleti zenében?

Az emberiség történelme az idők során számos hangszert mutatott meg, amelyek mindegyike elsősorban ahhoz az adott régióhoz igazodott, ahol született. De sok zenekedvelő fejében felmerül a kérdés: hogyan váltak bizonyos hangszerek egy adott zenei műfaj meghatározó jellemzőivé?

Rövid történeti áttekintés

Ahhoz, hogy megtaláljuk a választ erre a kérdésre, vissza kell utaznunk az időben. Számos, eredetileg az istentiszteleti zenében használt hangszert fokozatosan felváltottak vagy továbbfejlesztettek. Bár időtlen, egyetemes nyelvként ismerik el, a klasszikus zene nem Európában született, és csak a 19. században terjedt el az egész világon, így a megjelenő vagy kifejlesztett hangszerek közül sok az öreg kontinensről származik.

Ha még messzebbre, a középkorig visszatekintünk, láthatjuk, hogy a hangszerek szinte egyáltalán nem léteztek a művelt zenében, ami az akkori kereszténység vallási konzervativizmusának köszönhető, amely ennek a zenei műfajnak az egyetlen formáját kínálta. A világi zenében azonban használtak hangszereket, ami túl kevéssé volt tudományos gondolat, de valódi lendületet adott a középkor után a hangszereket is tartalmazó műfajok megjelenésének.

Az első hangszer, amelyet engedélyeztek egyházi művekbe integrálni, az orgona volt, amely az ókori görög Hydraulius hangszerből fejlődött ki. Ez az első lépés a reneszánsz végén, amikor számos egyházon kívüli tudományos műfaj fejlődött ki, ösztönözte más hangszerek hozzáadását az istentiszteleti zenéhez. Innen már csak nagyon rövid idő telt el, amíg a már létező acapella műfajok kiegészítésével megjelentek az első vokális-hangszeres műfajok.

A vonós és vonós hangszerek megjelenése

A barokk korszak igazi zenei forradalommal kezdődik. A zeneszerzők rendkívül vonzódtak a hangszeres zenéhez, sőt egyesek szigorúan hangszeres műfajok mellett kampányoltak, amelyek a különböző hangszerek hangzásvilágát és technikai lehetőségeit hangsúlyozták. Corelli, Vivaldi, D. Scarlati, J. S. Bach és sok más korabeli zeneszerző kezdi el fejleszteni a különböző hangszerek technikáját, és különböző hangszeres struktúrákat vázol fel műveiben.

Ebben az időszakban minden Monteverdivel kezdődik, azzal a zeneszerzővel, aki először használt több hangszert világi és egyházi zenében. Így kezdték el használni a vonós és vonós hangszereket, amelyek akkoriban nagyon népszerűek voltak az udvari zenészek körében. A hangszeres zene e korai időszakában azonban olyan hangszerek is léteztek, amelyeket ma már nem használnak, mint például a viola da gamba vagy a viola da bracia, amelyek a hegedű és a cselló ősei.

Kevesen tudják, hogy az első vonós és vonóshangszer, amely megjelenik, a brácsa és nem a hegedű. Az olaszországi Cremona város híres Amati hegedűkészítő családja adta a világra az első vonós és vonós hangszert, amelyet ma is használnak a szimfonikus zenekarok. Később a család többi hangszerét olyan fúvósok fejlesztették ki, mint például Stradivarius, és ezek hamarosan rendkívül népszerűvé váltak.

Mivel a korban új hangszerek voltak, a játéktechnika tökéletesítéséhez hosszú utat kellett megtenniük. Corelli volt az első zeneszerző, aki elkezdte fejleszteni a hegedűtechnikát, az ő munkásságát egészítette ki Vivaldi, aki a legösszetettebb játéktechnikát hozta el a hangszerre a preklasszikus korszakban.

A fúvós hangszerek megjelenése

Nézzük meg a korszak fúvós hangszereit, mert itt a dolgok egy kicsit másképp állnak. A vonós és vonós hangszerekkel ellentétben a legtöbb fúvós hangszer már több száz vagy akár több ezer éve jelen volt a zenei életben. A fuvola, a trombita vagy a kürt csak néhány olyan hangszer, amelyet az emberiség történetében már az ókor óta használnak, különböző felhasználási módokkal. A trombitát például ünnepélyes szertartásokon használták, a kürtöt különböző polgári vagy katonai jelzésekre, míg a fuvolát spirituális hangszerként is használták az ókorban, vallási szertartásokon.

Ne feledkezzünk meg az ütős hangszerekről sem, amelyeknek a fúvós hangszerekhez hasonlóan gazdag történelmük van, és amelyeket szertartásokon vagy különböző jelzési célokra használtak.

A hangszeres zenében egy másik újítás ebből a korszakból a csembaló. A preklasszicizmusban használt, rendkívül népszerű hangszer, amely a zongora megjelenésével és népszerűsítésével eltűnt, maga is vonós hangszer, még ha a húrokat pengetik is.

Így alakultak ki az első hangszeres formulák, a zeneszerzők ezt a hangszerkészletet használták fel új hangzások létrehozására. Ahogy teltek az évek, az ipar fejlődése és a zenészek találékonysága a hangszerekben is néhány változást eredményezett.

Az evolúció állandó folyamata

1750 után, a klasszicizmus megjelenésével, a zongora megjelenését láthatjuk, amely hangszer túl bonyolult volt ahhoz, hogy az előző évszázadok technológiájával megvalósítható legyen, valamint egyes hangszerek fejlődését. A jobb kéz technikájának javítása érdekében a hegedű vonója megváltozott a korábbi korszakhoz képest, a vonós és vonós hangszerek, valamint a fafúvós hangszerek több fém elemet kezdtek kapni. Új hangszerek is megjelentek, mint például a klarinét, amely Mozart által nagyon kedvelt hangszer volt.

A zenekari és ezen keresztül a klasszikus zenében használt hangszerek köre napjainkban is folyamatosan bővül, de egyes hangszerek innovációjának és kifinomultságának csúcspontját talán a romantika kora jelenti. Itt látjuk a legtöbb újítást a fúvós hangszerek, különösen a kromatikussá váló rézfúvós hangszerek terén.

• A rézfúvós hangszerek fejlődése

E változás rövid magyarázatához tudnunk kell, hogy a 19. század előtt a rézfúvós fúvós hangszerek csak korlátozottan voltak képesek a 12 kromatikus hang megszólaltatására. Ahhoz például, hogy egy kürt mind a 12 kromatikus hangot képes legyen megszólaltatni, ki kellett cserélni a „zugokat”, vagyis azokat az elemeket, amelyek ennek a hangszernek a különböző méretű részei. El lehet képzelni, milyen kellemetlen volt egy hangszeres számára, ha egy koncert során a hangszer különböző részeit kellett cserélni, szétszedni és kicserélni. Ezt oldották meg a ventilátoros dugattyúkkal, amelyeket a legtöbb rézfúvós fúvós hangszerhez adtak, természetesen a harsona kivételével.

• A fafúvós hangszerek fejlődése

A fafúvós hangszerek is megkapták a Böhm-rendszert, egy olyan ujjrendszert, amelyet arra terveztek, hogy lezárja e hangszerek lyukait. Mivel a fuvola meglehetősen érzékeny volt, amikor megkapta ezt a rendszert, és fennállt a kockázata annak, hogy idővel repedések alakulnak ki, ezért nikkelből és ezüstből készült, olyan anyagokból, amelyek nagyjából ugyanolyan akusztikai tulajdonságokkal rendelkeztek, mint a fa.

Ebben az időszakban új ütő- és fúvós hangszerek is megjelentek, de természetesen nem mindegyik talált helyet a szimfonikus zenekarban, amely nagyrészt hű maradt a klasszicizmusban kialakult formulához.

Miért ezek a műszerek?

Először is, a klasszikus zene az egyensúlyra épül, mind szervezésében, mind hangzásában. Ezért a mai formulában szereplő összes hangszer azért jött létre, hogy megfeleljen ennek az egyensúlyi igénynek. Ha egy rövid pillantást vetünk a regiszterekre, rájövünk, hogy minden hangszerkategória esetében, akár vonós és vonós hangszerekről, akár fafúvósokról vagy rézfúvósokról beszélünk, mindig négy kategória van.

Ily módon megmarad a harmonikus és hangszínbeli egyensúly, miközben a sokféleség és a sajátos hangszínbeli sajátosságok előnyeit élvezhetjük, ami szintén az oka annak, hogy ezeket a hangszereket a mai istentiszteleti zenében használják.

_____

Az Akordaj az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ program keretében, a Spotlight on Music projekt keretében létrehozott platform. A kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az ANPCDEFP nézeteit és véleményét. Ezekért sem az Európai Unió, sem az ANPCDEFP nem tehető felelőssé.